A gyermekekről való szociális gondoskodás keresztény alapjai konferencia

„Aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be!(Mt 18,1.)

2013. november 29.
 

A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola a Magyar Tudomány Ünnepe novemberi rendezvénysorozatához kapcsolódva konferenciát szervez. A konferencia a keresztény szemléletű hazai és külföldi társadalomtudományi kutatások mellett a keresztény társadalmi tanítás legfontosabb értékeinek, jelenbeli és jövőbeni kihívásainak és feladatainak számbavételét tűzi napirendjére.
A rendezvény fővédnöke Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.

 

A konferencia időpontja: 2013. november 29. (péntek) 10–15 óra között

Helyszíne: Apor Vilmos Katolikus Főiskola, 2600 Vác, Konstantin tér 1–5.

A konferenciára jelentkezés határideje: 2013. november 24. 

A konferenciára várunk minden olyan oktatással, neveléssel, szociális és egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakembert, aki a saját tudományterületében elkötelezett az európai keresztény értékrend mellett, azon belül is kiemelten a családi élet értékeinek támogatásában és érvényre juttatásában. Várjuk a felsőoktatásban dolgozó kollégákat, a doktori iskolák hallgatóit, az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő hallgatókat, az óvodai nevelésben, valamint a közoktatásban dolgozó pedagógus kollégákat, a szociális és egészségügyi szektorban dolgozókat, valamint mindazokat, akik szívükön viselik a gyermeknevelést és a gyermekekről való gondoskodás nemes ügyét.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Ebédet 1300 forintért tudunk biztosítani a főiskola éttermében.

A konferencia – erre az alkalomra használt – e-mail címe: konferencia [kukac] avkf.hu .

Tisztelettel kérjük azokat a kollégákat, akik előadással kívánnak részt venni a konferencián, hogy az előadásuk tartalmi összefoglalóját erre az e-mail címre küldjék meg. A részvételi szándékot, továbbá a konferenciával kapcsolatos kérdéseket és észrevételeket is erre a címre várjuk.

A konferencia programja:

A délelőtti plenáris ülés előadásai (10.00-12.00 óra között):
Fülöpné dr. Erdő Mária (rektor, főiskolai tanár): Nevelőszülői hivatás
Beran Ferenc (teológiai tanár): Etikai értékek a nevelésben
Szilágyi Gábor (teológus, görögkatolikus pap): Az Egyház szerepe a hátrányos helyzetű gyermekek integrációjában
Mészáros László (teológus, neveléstörténész): A gyermeki lét lelkiségteológiai alapjai

Délután (13.00-14.30 óra között) két szekcióban pszichológiai és szociálpedagógiai megközelítésű előadásokra és műhelybeszélgetésre kerül sor főiskolai oktatók vezetésével. Résztvevők: Fehér Ágota, Vida Zsuzsanna, Fecskó Edina, Pleyerné Lobogós Judit, Báder Iván, Sárkány Péter, Tóth József.
A délutáni előadásokat és műhelybeszélgetést diszkusszió követi.
 

Vác, 2013. november 1.

A Konferencia Szervezőbizottsága